Szombathely Megyei Jogú Város Címere Választás Szombathely

Helyi önkormányzati választások (2006)

Bemutatkozás
Figyelem, ez egy archív tartalom!

Dr. Szendrő-Németh Tamás

A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem 1998-ban, a jogi diplomámat 2003-ban szereztem az ELTE ÁJK Győri tagozatán. A diplomám megszerzését követően Szombathelyen helyezkedtem el, ahol azóta ügyvédi irodában dolgozom.

Munkám meghatározó részét képezi az emberi jogok védelme, melyet egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező civil szervezet égisze alatt végzek Szombathelyen, Nagykanizsán és Győrben is. Többek között ennek is köszönhetem, hogy rálátásom van a régiónkat érintő fontos kérdésekre, melyek nagyban meghatározzák városunk jövőjét.

Több mint egy éve jelen vagyok a városi közgyűléseken, figyelemmel kísérem a városunkat érintő ügyeket, és olyan pártsemleges lokálpatriótákkal gondolkodom együtt városunk jövőjéről, akik szívükön viselik Szombathely sorsát.

Meglátásom szerint az ügyvédi és az önkormányzati képviselői munka nagyban hasonlít egymásra, mivel napjainkban a városunkat érintő minden fontos kérdésben szükséges a jogszabályi háttér ismerete, ezen kívül az ügyvédnek ugyanúgy kötelessége legjobb tudása szerint küzdeni ügyfele jogaiért és képviselni azt, mint egy önkormányzati képviselőnek körzete polgáraiét. Az elmúlt három évben törekedtem arra, hogy hasznos polgára legyek városunknak, melynek eredményeként szervezőtársaimmal létrehoztam a Summer Jamboree tömegsportrendezvényt, amely 2006-ban harmadízben került megrendezésre és több száz Szombathelyinek nyújtott színes programot.