Helyi önkormányzati választások (2006)
Németh Kálmán
Szombathelyen születtem, azóta is városunkban élek, a 11. számú választókerületben. Felsőfokú pénzügyi-számviteli végzettséggel rendelkezem, mérlegképes könyvelő, okleveles adótanácsadó vagyok.
A Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozom.
A rendszerváltás óta részt veszek az önkormányzati munkában. Négy éven át külső szakértőként, majd 1994-től nyolc éven át városi képviselőként szolgáltam városunkat. Tagja, illetve vezetője voltam a város pénzügyi bizottságának. 2002-től a megyei képviselőtestület tagja vagyok. A Szabad Demokraták Szövetségének a megyei elnöki tisztségét töltöm be.
A képviselői indulást azért vállaltam, mert a választókerület lakójaként jól ismerem az itt élők problémáit, a megoldásra váró feladatokat és képesnek, késznek érzem magam, hogy Önnel összefogva meg tudjuk valósítani a városrész fejlesztését, az itt élők életminőségének javítását.
A programom kiemelt feladatai közé tartozik a Történelmi-sétaút kialakítása, utak-járdák felújítása, a Szent Márton utcai temető kegyeleti parkká történő átalakítása, a piac környékén a parkolási gondok megoldása, a közterületek és zöldfelületek rendjének biztosítása, a Brenner park felújítása, a víztorony hasznosítása, a Thököly utcai gyalogátkelőhelyek biztonságossá tétele, a panellakások felújításának segítése, a szociálisan rászorulók támogatása.
Az elmúlt 16 év alatt szerzett önkormányzati tapasztalataimat, szakmai tudásomat és emberi tisztességemet ajánlom fel Önnek!