Szombathely Megyei Jogú Város Címere Választás Szombathely

Helyi önkormányzati választások (2010)



Bemutatkozás
Figyelem, ez egy archív tartalom!

Horváth Soma

1989-ben született Szombathelyen.

A Zrínyi Ilona Általános Iskolában, majd a Szent-Györgyi Albert Középiskolában végezte tanulmányait.

Jelenleg vállalkozóként dolgozik, emellett pedig a Nyugat Magyarországi Egyetem – Savaria Egyetemi központ hallgatója.

2002-2005 között aktívan részt vett a városi diákönkormányzat munkájában.

2004-ben színházkedvelő társaival megalapította a Cromwell Ifjúsági Színtársulatot, melynek 2007-ig művészeti vezetője és rendezője, majd 2007-tól – az egyesület megszűnéséig – elnöke volt.

2007-ben lett tagja a Magyar Szocialista Pártnak.

2008-tól a Societas Szombathelyi szervezetének alapító tagja és egyik alelnöke.
2010-ben pedig beválasztották az MSZP helyi elnökségébe.