Szombathely Megyei Jogú Város Címere Választás Szombathely

Helyi önkormányzati választások (2010)



Bemutatkozás
Figyelem, ez egy archív tartalom!

Németh Kálmán

Németh Kálmán vagyok, 1946-ban születettem Szombathelyen, azóta is városunkban élek, a 10. számú választókerületben. Nős vagyok, két felnőtt gyermekünk és négy unokánk van. 1964-ben érettségiztem a közgazdasági technikumban, felsőfokú pénzügyi és számviteli végzettséggel rendelkezem, tervberuházó szakon végeztem, mérlegképes könyvelő és okleveles adótanácsadó vagyok.

Több, mint tíz éven át az AFIT XII. Autójavító Vállalatnál dolgoztam tervstatisztikus, közgazdasági csoportvezető és közgazdasági osztályvezető helyettes munkakörben. Ezt követően 1979-től húsz éven át a Szombathelyi Építőipari Szövetkezeti Rt.-nél főkönyvelői, elnök-vezérigazgatói feladatokat láttam el. 1997-től 2006-ig a Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. ügyvezető igazgatója voltam. 2006. októberétől Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere vagyok. Munkám mellett számos társadalmi tevékenység aktív részese voltam.

A rendszerváltás óta részt veszek az önkormányzati munkában. Négy éven át külső szakértőként, majd 1994-től nyolc éven át városi képviselőként, majd egy cikluson át megyei képviselőként dolgoztam. 2006-tól városi képviselőként alpolgármesteri feladatokat látok el.

Az önkormányzati képviselőséget azért vállalom a Szabadelvű Társaskör Egyesület színeiben, az MSZP támogatásával, mert a gazdasági életben szerzett tapasztalataimat, szaktudást szeretném továbbra is a város érdekében kamatoztatni. Meggyőződésem, hogy a város lakosságával összefogva jelentős feladatokat és fejlesztéseket tudunk megvalósítani.